Tűrőképes dísznövényeink

≡ Korunk szélsőségessé és csapadékban szegénnyé váló klimatikus körülményei között, előtérbe kerültek a dísznövények összeválogatásának szempontjai közül a tűrőképesség és ezen belül különösen értékes tulajdonsággá lépett elő a szárazságtűrő képesség …

Hozzá kell tenni, hogy dísznövényeink túlnyomó többsége mezofita, azaz közepes vízigényű. A kifejezetten szárazságtűrő, mely a manapság jellemző extrém meleget és a csapadékmentességet is jól viseli, nincsen túl sok (talán ilyen példaként, a bugás csörgőfa, a homoktövis, a gömbszivarfa és a levendula).

Azért azt el kell mondani, hogy az ültetés utáni pár hónapban a szárazságtűrők, mint az itt említett levendula is igénylik a locsolást, majd később, amikor gyökérzetük kifejlődik és mélyebbre hatol, akkor válnak tűrőképessé.

Mindenesetre ebben a kategóriánkban több olyan növényt fog találni mely nem rémül meg a rövidebb-hosszabb ideig tartó vízhiánytól, ám tudni kell, hogy ezek sem szeretik a szárazságot, hanem tűrik, mivel a földi élet nélkülözhetetlen eleme a víz! Tehát ezeket ültetve is szépségük teljes érvényesüléséhez a megfelelő vízellátás szükséges, és meg is hálálják kinézetükkel.


A lényeg, hogy a tűrőképes dísznövényeink, a kiképzést sokkal jobban bírják, mint a kényesebb dísznövények. Nézzen szét kínálatunkban és válassza ki az Ön kertjébe, előkertjébe vagy az utcafrontra leginkább megfelelő tűrőképes dísznövényt, amivel biztosan kevesebb gondja lesz, a várhatóan szélsőségesebbé váló jövőben:

Raktáron
Kedvencekhez
Bugás csörgőfa virágzása városi parkban
Bugás csörgőfa virágzása városi parkban
Bugás csörgőfa virágzása városi parkban
Bugás csörgőfa virágzása városi parkban
• Szállítási méret
125/150, 225/250
• Virágzás ideje
6 – 7 . hónapokban
14 980 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Júdásfa / Cercis siliquastrum
Júdásfa / Cercis siliquastrum
Júdásfa / Cercis siliquastrum
Júdásfa / Cercis siliquastrum
• Szállítási méret
150/175, 200/250, 250/300
• Virágzás ideje
4 – 5 . hónapokban
• Különleges
kéreg-virágú dísznövény
39 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Gömb szivarfa utcafronton
Gömb szivarfa utcafronton
Gömb szivarfa utcafronton
Gömb szivarfa utcafronton
• Szállítási méret
225/250, 250/300
• Különleges
gömbkoronájú díszfa
58 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Ginkgo páfrányfenyő jellegzetes levelei
Ginkgo páfrányfenyő jellegzetes levelei
Ginkgo páfrányfenyő jellegzetes levelei
Ginkgo páfrányfenyő jellegzetes levelei
• Szállítási méret
60/80, 80/100, 100/125, 125/150, 150/175, 175/200
12 700 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Gömbjuhar előkertben
Gömbjuhar előkertben
Gömbjuhar előkertben
Gömbjuhar előkertben
• Szállítási méret
225/250, 250/275, 275/300
• Virágzás ideje
3 – 4 . hónapokban
• Különleges
gömbkoronájú díszfa
51 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Gömbkőris városi parkban
Gömbkőris városi parkban
Gömbkőris városi parkban
Gömbkőris városi parkban
• Szállítási méret
225/250, , 250/300
• Virágzás ideje
5 – 5 . hónapokban
• Különleges
gömbkoronájú díszfa
54 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Oszlopos gyertyán díszkertben
Oszlopos gyertyán díszkertben
Oszlopos gyertyán díszkertben
Oszlopos gyertyán díszkertben
• Szállítási méret
125/150, 200/250, 250/300, 300/350
• Virágzás ideje
3 – 4 . hónapokban
• Különleges
oszlopos dísznövény, díszfa
21 000 Ft
Összehasonlítás

Dísznövények, melyek extrémebb körülmények között is jól fejlődnek, szépségük is megfelelően érvényesül.

 

A tűrőképes dísznövények jól viselik a kényesebb dísznövények számára már elviselhetetlen környezeti körülményeket is. Nem túl igényesek a talajra, a száraz időszakokat is jobban tolerálják, valamint a tápanyag igényük is szerényebb.