Blog

10. Dísznövények viselkedése
31
Júl

Mennyiben határozza meg a dísznövények fejlődését, kiteljesedését, származási helyük, majd a végleges helyük körülményei? Talán belátható, hogy alapvető kérdés mindkét körülmény. Általában elmondható, hogy a végleges helynek leginkább megfelelő származási hely, az a végleges, a kiültetési helyhez körülményekben leginkább hasonlító termesztési hely. Ez esetben viseli meg legkevésbé a dísznövényt a változás, ami a kiültetéssel járhat. Továbbá nagyban meghatározó a telepítés helyén a megfelelő, következetes gondozás megléte, mellyel sok környezeti tényező kompenzálható.

9. A növények érző, intelligens élőlények
30
Júl

A cím talán sokuknak meglepő, mivel a biológia-oktatásunk azt közvetíti, és a mindennapjaink növényekkel kapcsolatos megnyilvánulásai is azt sugallják, hogy a növények primitív, tudattalan, vegetáló élőlények, pedig a valóság lehet, hogy épp az ellenkezője. A Föld úgynevezett biomasszáját (élő szervezetek, élő szövetek összességét), meglepően nagy arányban növények alkotják, méghozzá 99,7%-át. Ebből talán egyértelműen látszik, hogy hatékonyságuk, életképességük kimagasló, és bizony, ez nem képzelhető el valamiféle intelligencia megléte nélkül.

1. Tél és dísznövények
14
Jún

A tél, a dísznövények életének évente, egy kritikus szakasza! Talán Ön is aggodalommal gondol erre az időszakra, féltve szeretett dísznövényeit. Indokolatlan lenne ez az aggodalom, amennyiben az éghajlatnak megfelelő, többnyire őshonos dísznövények vagy ezek nemesített fajtái kerülnének kiültetésre. A szép iránti érdeklődés azonban sok, az adott éghajlaton nem honos, különleges és egyedi díszértékkel bíró növényfajt, -fajtát eredményezett és eredményez más, melegebb vagy sokkal kiegyenlítettebb éghajlatú földrajzi helyekről.

2. Dísznövények metszése
06
Jún

Jól ápolt díszkertekben jelen van a metszőolló, a sövényvágó és az ágvágóolló. A metszés laikusok számára misztikus, jól végezni lehetetlennek tűnő művelet, sokan úgy vélik, inkább nem is közelítenek metszőollóval vagy sövényvágóval növény felé, mert már azzal is tönkre teszik szép növényüket. Pedig néhány egyszerű alapismerettel már jelentősebb növényalakítási eljárás is végigvihető. Ezek bemutatása ennek a blognak a célja, semmiképp nem komoly szaktudás átadása kertészképzés szinten.

3. Dísznövények növekedési erélye
29
Máj

Webáruházunk termékinformációs telefonját gyakran keresik dísznövényeink tulajdonságai felől, és a kérdések között - az esetek 96%-ában - szerepel a növekedési erély, mint kérdés (mennyit nő egy évben?), és mekkora a választott dísznövény végső magassága. Ezzel kapcsolatban néhány fontos tudnivalót talál a blogunkban.

4. Díszfa és díszcserje kiválasztása
21
Máj

Hogyan, milyen jellemzőket mérlegelve tanácsos kiválasztani a megfelelő minőségű és szépségű díszfát, díszcserjét, hiszen sokfélék, és nagy a választék. Tömören, hogyan válasszon dísznövényt? Erre az egyszerű kérdésre igyekszünk néhány jó tanáccsal segítségére lenni.

7. Dísznövény gondozás
27
Ápr

A dísznövény gondozás hosszú távú örömforrás, lelki nyugalom és tartós elfoglaltság. Egy gyönyörűen kivitelezett új építésű díszkert csodás élmény, gyönyörű esztétikai látvány, és kellemes tartózkodási hely. Viszont mindez hamar semmivé tud foszlani, amennyiben nem követi folyamatos, lelkiismeretes és hozzáértő gondozás, mert enélkül minden díszkerti élmény, semmivé válik, sőt bosszúságot okoz. Tehát, a díszkertek tartós szépségét, a folyamatos kertgondozás adja, a tökéletes megépítés, kivitelezés csak a kezdet, mert a gondozás jelenti a hosszútávú szépséget. A dísznövények élete az Ön díszkertjében jórészt az Ön felelőssége!

6. A dísznövények érzelmi oldala
05
Márc

A dísznövények az emberi élet szoros részét képezik. A mindennapi érzelmi hangulatra is hatással vannak, és a közérzetet is pozitívan befolyásolják. A dísznövények részletes, majdhogynem tudományos bemutatása, ismertetése fontos. Ön megismeri, és  ez alapján kezelni, gondozni tudja dísznövényeit, mert ismeri igényeiket. Ám, a dísznövények túl ezen, a legtöbb emberben sok-sok érzetet, akár érzelmet, még többekben emlékeket idéznek fel, elevenítenek meg, ezáltal erről, ennek fontosságáról is szükséges beszélni!

8. Díszfák, díszcserjék tűrőképessége
19
Ápr

A dísznövények szépsége akkor érvényesül, ha megfelelő környezetbe kerülnek! Mik is ezek a környezeti feltételek, melyek a növényi élet alapját jelentik? Íme: talaj és klimatikus viszonyok, azaz napfény, levegő, csapadék.

5. Dísznövények betegségeinek okai
13
Máj

Gyanítható, hogy Ön is azok közé tartozik, akiknek a kertgondozás öröm, ám a növényi betegségek és kártevők tekintetében kevésbé tájékozott. Alapvető, hogy a dísznövények sem hanyagolhatók el növényvédelmi szempontból, néhány egyszerű, könnyen érthető információt osztunk meg ezzel kapcsolatban a webáruházunk látogatóival, így Önnel is!