



Különösen igaz ez, a díszfák esetében. A gömbkoronájú díszfák és díszcserjék növénynemesítés során jöttek létre, oly sikeresen, hogy némely fajta egészen szabályos labdaformát képez (pl. a Faulkner bukszus, a gömbkőris).
Díszfák esetében telepítésük esztétikai megjelenése mellett sok praktikus érv is szól, ugyanis ezek a fák alacsonyak, így elférnek légvezetékek alatt, nem kell bajlódni a túlnőtt ágak levágásával, és az áramszolgáltató barbár munkavégzésének látványát sem kell elviselni. Másik praktikus szempont a szabályos megjelenésük, ugyanis az ültetés után nem kell törődni formázásukkal, mert ezek a dísznövények növekedésük során ezt megoldják önmaguk. A gömbkoronájú díszfák telepítése általunk nagyon javasolt kisebb és közepes kertekbe, parkokba. Javasolt továbbá telepítésük sorfának, díszkertekbe utcafrontra, egyedi dísznek (szoliterként), kis térigényük miatt városi utcák fásítására is alkalmasak.
A gömb-formájú díszcserjék pedig, mint látványelemek szerepelhetnek kertekben, parkokban, és főként balkonládákban. Teraszok vagy vendéglők környezetében pedig kifejezetten szívderítő a látványuk.
Bármelyik igény felmerül az Ön részéről, úgy kínálatunkból ki tudja választani a megfelelő, gömbkoronájú díszfát vagy gömb-formájú díszcserjét.
Ezzel kapcsolatban, kérjük mérlegelje következő ajánlatunkat: díszfákat és díszcserjéket, egy bizonyos értékhatár elérése esetén nemcsak kiszállítjuk Önnek, hanem díjmentesen, ingyen el is ültetjük. Ennek feltételeiről ide kattintva tájékozódhat:
Minden, webáruházunkban szereplő gömbkoronájú díszfa, díszcserje termékoldalán részletes leírást talál, aminek alapján megfontolt döntést hozhat, rendelését illetően:
A gömb koronaforma látványos, vonzó díszkerti elem lehet, mindazokon túl, hogy az ilyen dísznövények telepítése mellett sok érv szól: kis térigény, alacsony növekedés. Növekedésük során el lehet felejteni a formázási munkát! Az ilyen korona-formájú díszfák légvezetékek alá is bátran telepíthetők, továbbá szűk, városi utcák fásítására kiváló megoldást jelentenek.
Míg az ilyen formájú díszcserjék kedvelt látványelemek sziklakertekben, kis kertekben, teraszok környezetében, balkonon, vendéglátó helyek kiülős helyei körül.