
Közönséges júdásfa
(Cercis siliquastrum > botanikai megnevezés)

A
közönséges júdásfa 10 méter magasságig növő, többtörzsű díszfácska vagy laza ágú fácska. Hazája Kis-Ázsia, Dél-Európa – innen telepítették be Magyarország díszparkjaiba és köztereire. Érdekes formájával, és április-májusban, a csaknem fekete ágain, sőt a törzsön is, dús csomókban megjelenő lilás-rózsaszín virágaival, az egyik legszebb virágzó díszfa (a törzsön virágzó képesség a kauliflor jelenség, mely szónak a jelentése: kéreg-virág)! Virága tavasszal lassan, még a lombfakadás előtt nyílik. Levele kerekded, vese alakú, őszi lombszíne sárga. Teleinket jól bírja, mondhatni hazánkban jól érzi magát, olyannyira, hogy helyenként magról kivadul.
A júdásfa szárán és törzsén is tömegével nyíló díszfa, mely bármely parkban vagy díszkertben vonzó, megkapó látvány. Előszeretettel ültetjük frekventált helyekre. Virágpompája megtekinthető a KÉPEK fotói között.
A júdásfa fiatal korában nagyon gyorsan nő, ennek üteme, mintegy tíz éves korában lelassul. Bokorfának nevelve 4-6 méteres magasságú, több törzses vagy akár egy törzses, kis díszfának nevelve pedig eléri a 6-10 méteres magasságot is. Fiatal hajtásai fényes vörösesbarnák, az idős ágai és a törzse pedig, feketés-szürke lesz.
A júdásfa, a nagy humusz tartalmú, mérsékelten száraz, meszes talajokat kedveli. Fiatal korában még kissé fagyérzékeny, majd megbízhatóan télálló díszfa. A szárazságot és a szennyezett városi levegőt is jól viseli, tehát jó várostűrő, miáltal városi díszkertekbe, díszparkokba sűrűn ültetett díszfánk, igénytelensége és csekély gondozási igénye is erre teszi alkalmassá.
Teljes napon és félárnyékban is jól érzi magát.
Az átültetést idősebb korában megsínyli, ilyenkor már ne kísérletezzünk az áttelepítésével. Erre az ültetést követő 1-2 évben lehet esély. Javasolt alaposan megválasztani a helyét kertünkben, azaz időskori méretét vegyük figyelembe!
Egyéb júdásfáink is rendelhetők:
Forest Pansy júdásfa
Ruby Falls júdásfa
Felhasználás
A közönséges júdásfát elsősorban szoliterként telepítjük,
→ megjelenése és különleges virágzása teszi erre alkalmassá.
Parkfaként szintén előszeretettel alkalmazott, ugyanezen okokból.
Szűk utcák fásítására, egy-törzsre nevelve megfelel,
→ mivel bokorfa jellegű, törzse ebben az esetben sem teljesen egyenes, ezért forgalmas helyre nem való!
Allergiás vásárlóink figyelmébe
A júdásfa rovarbeporzású dísznövény, így virágzásának idején a méhek előszeretettel látogatják, ezért a méhcsípésre allergiás egyének ilyenkor csak távolról szemléljék!
Azáltal, hogy rovarbeporzású dísznövény, pollenallergiát nem okoz!
Betegségei, kártevői
A közönséges júdásfa kielégítő körülmények között ellenálló díszfa, melynek azonban rossz viszonyok mellett az ellenálló képessége leromlik, és rovarkártevők (hernyók és kabócák) támadják.
Gombabetegségek közül pedig a következő betegség érheti:
⇒ Fertőző elszáradás, ami Verticillium okozta hervadás
A fertőző elszáradás egy sokkal kezdődik, ami a vízfelvétel és a párologtatás megszűnését jelenti. A levelek halványzöldek lesznek, elszáradnak és az idősebb levelek rögtön lehullanak. A fiatalabbak elhalása lassúbb folyamat, mert elszáradnak és hosszú ideig a fán maradnak. Ezek a tünetek általában júniusban jellegzetesek, ami a gomba méregtermelésének eredménye. A külső tünetekkel egy időben barnás-fekete elszíneződést lehet megfigyelni a szállítószövetben, ha átvágjuk az 1-2 éves ágakat.
⇔ Védekezés
Minden, ami kedvezően hat a növény erőnlétére, segít a betegség leküzdésében. Emiatt érdemes öntözni, és biztosítani a megfelelő tápanyag-ellátást. Különösképpen kánikulában ügyelni kell a kielégítő öntözés biztosítására.
A fertőzött egyedek lombját gyűjtse össze és semmisítse meg!
A súlyosan fertőzött beteg fákat vágja ki és szintén semmisítse meg!
⇔ Vegyszeres védekezés
Biológiai védekezésre egyes Trichoderma készítmények alkalmasak, amelyek lebontják a talajban a mikroszkleróciumokat, a készítményeket a talajba kell dolgozni, de általános, átütő siker nem várható tőlük.
Kártevők és betegségek megelőzésképp fontos ősszel és kora tavasszal lemosó-permetezésben részesíteni a dísznövényt, ehhez a Mészkénlé és a Nevikén permetezőszerek valamelyike használható.
Jellemzői
VIRÁGZÁS: IV-V. hónapokban
VIRÁGSZÍN JELLEMZÉSE: lilás-rózsaszín, kauliflor (kérgen is virág)
TERMÉSSZÍN: barnásfekete
TERMÉS: 8-12 cm, zöld, majd éretten barna (babhüvelyhez hasonló)
LEVÉL: kerekded vese alakú
ŐSZI LOMBSZÍN: sárga
EGYÉB JELLEMZŐI: kis termetű, melegigényes
SZÁRMAZÁSA: Kis-Ázsia, Dél-Európa
ÜLTETÉSI IDŐ: tavasz, nyár (konténerest), ősz
MAGASSÁGA: 6-10 méter (bokorként 4-6 m)
SZÁLLÍTÁS: országosan szállítunk
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Zöldvilág.ügyfélszolgálat (termékről, vásárlásról, szállításról)
Termékinformáció kérhető: +36 70 606 1169
Ügyfélszolgálatunk elérhető: +36 70 606 9120
(Mindkét telefonszám 9-18 óráig áll rendelkezésre!)