A ginkgo páfrányfenyő 
minden tekintetben lenyűgöző díszfa, ennek több oka is van: semmiféle betegsége, kártevője nincsen, sőt a ginkgoval beültetett utcákat a szúnyogok is elkerülik, tehát szúnyogűző hatású. Kövület, és mégis él, ugyanis Európában kipusztult, ősi fajnak tartották, sokáig csak kövületekben fennmaradt levéllenyomatai voltak ismertek. A legutóbbi jégkorszakot a páfrányfenyők közül egyedüliként a ginkgo vészelte át Kínában, azon belül Kelet-Kínában, és itt fedezték fel állományait a kínaiak, már több ezer éve. A ginkgo közeli rokonai, egyéb páfrányfenyőfélék 270 millió éve fejlődtek ki. Ezek a földtörténet során ki is pusztultak, ezáltal a ginkgo a Föld legősibb, élő fajai közé tartozik. Európában, az említett jégkorszakot, a ginkgo páfrányfenyő példányai nem vészelték át, kipusztultak. Kínából történik visszatelepítésük, ugyancsak Kínából kerültek betelepítésre Kelet-Ázsia többi területeire is, így Japánba is, igaz, hogy ezeken a helyeken már legalább ezer éve ismertek.
Ősi jellegének köszönhetően egyetlen más fajhoz sem hasonlítható, egyedi jellegű, legyező alakú levele van, melyről, mondhatjuk, hogy az egész világon ismert, megtekinthető a KÉPEK fotói között is. Továbbá ezek a levelei ősszel lenyűgözően szép, élénksárga őszi lombszínt produkálnak. Mindezeken túl a nőivarú termésének a magja pirítva fogyasztható, ezt Japánban szívesen is teszik, és, ha még ez sem elég, a levelének hatóanyagait a gyógyszeripar is felhasználja, többféle betegség gyógyításához is, úgymint agyi vérellátás zavarainak gyógyítására, halláscsökkenés, fülzúgás kezelésére, visszértágulat, aranyér gondozására, fekélyek ellen, aztán hatásos depresszió és impotencia ellen is, valamint kiváló antioxidáns!
Európa számára a XVII. század végén fedezték fel, nem is Kínában, hanem Japánban figyelt fel rá Engelbert Kaempfer német katona-sebészorvos, aki a holland Kelet-Indiai Társaság megbízásából, 1690-ben járt Japánban, ahol templomok mellé ültetett matuzsálemi korú fákra lett figyelmes, mint kiderült ezek a ginkgo páfrányfenyők voltak. Aztán Európában az első ginkgo példányt 1730-ban ültették el a holland, ultrechti botanikus kertben, mely ma is él, impozáns adatokkal rendelkezik: a törzse 4 méter átmérőjű, a magassága 22 méter.
A ginkgo páfrányfenyő, 
mint díszfa egyedisége révén igen kedvelt lett az egész világon, a jobb oldali, első képen látható, hogy karcsú változatait Japánban, de máshol is, utcafaként is használják. Erre a célra kiválóan alkalmazhatók, mint előzőleg olvasható volt, ezek az utcák szúnyogmentes övezetté válnak. Igen ellenálló, továbbá ritkaságszámba megy várostűrése, tehát utcafának kiváló lehet! A ginkgo kétlaki díszfa, azaz, a porzós és a termős virág külön egyedeken fejlődik (a bal oldali képen látható mindkét nemű virág), ezért arra ügyelni kell, hogy hím példányok kerüljenek kiültetésre utcafának (vegetatívan szaporított, porzós, hím virágúak legyenek), mivel a nőivarúak terméspotyogása kellemetlen tud lenni ilyen utcai környezetben, megfejelve ezt azzal, hogy erjedve, még a termés ragacsossá is válik, vajsav tartalma miatt büdös is, a magja pedig zavaróan az utcán marad. Ez az oka annak, hogy szépsége, tűrőképessége ellenére nem terjedt el tömeges használata, így például közparkokban egy-egy példányával találkozhatunk csak, a jobb oldali, második képen látható, mint parkfa, Losoncban. Saját díszkertekbe szoliterként, szépségének csodálataként kerül ültetésre.
Termése 2,5 centiméter átmérőjű, gömb alakú, éretten sárga szilvára emlékeztet, héja fehéres-hamvas. Japánban a magját pirítva előszeretettel fogyasztják (japánul ginkyo = ezüstbarack).
Növekedése eleinte igen lassúnak mondható, aztán meglódul, és nálunk eléri a 35 méteres magasságot, ám Kínában vannak 50 méter magas példányai is. Azt lehet mondani, hogy a mi viszonyaink között, magassága 20 és 30 méter között jellemző, tehát nagy növésű fának mondható, életkora igen magas lehet, ismertek 1000 éves egyedek is!
A ginkgo páfrányfenyő ágai egyenesek, felfelé törekvők, később terülnek szét. A hosszú hajtásai egyenesek, elnyúlók, rövidhajtásai pirosló rügyben végződnek, melyek, az igen gyorsan bekövetkező lombhullás után érdekes színhatást kölcsönöznek a ginkonak. A díszfa kérge barázdált, barnásszürke árnyalatú, felül vékonyodó. Mezofita, fényigényes díszfa, talajjal szemben nem igényes, ám a mély rétegű, üde talajt egyenletes fejlődéssel, szépséggel hálálja meg.
A ginkgo páfrányfenyőt a díszfaiskolák többsége magról szaporítja, így az egyedek porzós vagy termős jellege csak az első virágzáskor állapítható meg, ami rizikót jelenthet, ha ennek ismerete nélkül, fiatal példányt ültetünk utcafának, vagy forgalmas közparkba díszfának.
