
Llila virágú májusi orgona
(Syringa vulgaris Sp. > botanikai megnevezés)

Az orgona vagy májusi orgona, az a dísznövényünk, amit a mérsékelt égövön élő népeknek nem kell különösebben bemutatni, megjelenését magyarázni, virágát leírni, illatát ecsetelni. Az orgonához sok, nagyon sok érzet, érzelem, hangulat kötődik, idéződik fel, már a nevének említésével is. Sokaknak a tavasz eljövetelének egyértelmű jele az orgonavirágzás. Az orgona megjelenésének egyértelműen virágzása a csúcsa, amikor megtelik a környezete jellegzetes virágillatával, amely illatnak, a neve is orgonaillat, mert máshoz nem hasonlítható és össze-sem-keverhető más illattal, ez egyértelműen az övé, az orgonaillat. Elvirágzása után lombjával díszít, melynek sajátosságát, 5-12 cm nagyságú, szív alakú levelei adják, amiknek látványa szintén érzelmi húrokat pendít meg.
Az orgona május első felében, körülbelül két hétig virágzik, ami a különböző orgonafajták megfelelő összeválogatásával elnyújtható, még legalább két héttel. A Syringa vulgarist nevezik májusi orgonának is, ez a megnevezés a virágzási idejére utal. Az orgonafajták virágszíne igen változatos, vannak fehér, halvány-rózsaszín, rózsaszín, sötét-rózsaszín, pirosba hajló, bordó és kék virágszínű orgonafajták. Az orgona virágai kicsik, melyek nagy, változatos színű bugákká állnak össze. A tipikusnak mondható orgona-virágszín, az a halványlila.
Kedveltségét, szépsége mellett tűrőképessége is megalapozta, nem kényes a talajra, és jól tűri a kisebb szárazságot is. Az orgona értékét növeli még hosszú élettartama, akár száz évig is élhet.
Az orgona közepesen jó díszkerti viszonyokat kíván, talajra nem kényes, mészkedvelő, megbízhatóan télálló, fényigényes, lombhullató dísznövény. Olyannyira nem kényes a talajra, hogy még gyenge sziken is megél, tudni kell azonban, hogy a webáruházunkban is kapható nemes orgonafajták a jó minőségű, tápdús talajt nagyobb virágtömeggel és nagyobb virágzattal hálálják meg. Az orgona változatos és lenyűgözően szép virágzására bőven találni példát a KÉPEK fotói között. Az orgona mezofita igényű díszcserje, mely nyári szárazságot is jól viseli, természetesen azért az öntözést jó néven veszi.
Az orgonát elvirágzás után szükséges metszeni, amivel remekül formában lehet tartani. Az elnyurgult szárakat erőteljesen, akár tövig is vissza lehet vágni, a fiatalabb hajtások felét, a villás elágazás fölött szükséges csak levágni. Lehet a metszést virágzás és lombfakadás előtt is végezni, ez esetben váltómetszést kell alkalmazni, azaz az ágak csúcsán lévő villás elágazás egyik villáját erőteljesen, két fejlett rügyre kell vágni, míg a másik vesszőhöz nem kell nyúlni, az virágozni fog, majd a következő év tavaszán fordítva kell elvégezni ugyanezt a műveletet. Ezzel a metszési technikával az orgonabokor magassága kordában tartható, ugyan kevesebb virágot hoz, ám jóval nagyobb virágbugákat.
Hazája, származási Délkelet-Európa, a Balkán. Nyugat-Európába a XVI. század végén került, ám csak a XIX. század második felétől vált közkedveltté, amikor francia nemesítők munkájának köszönhetően, szebbnél szebb fajták kerültek forgalomba. Szín-gazdag, valamint féligtelt és telt virágú fajták sokaságát alkották. Mára a nemes orgonafajták száma meghaladja az ezret. Magyarország területén jól érzi magát, sőt sok helyen kivadult.
Szaporítása zölddugványozással nyáron történik, újabban mikroszaporítással is sokszorosítják az orgonafajtákat.
Felhasználása
A májusi orgona ültethető szoliterként,
→ értékes, gyönyörködtetően szép virágzása teszi erre alkalmassá.
Virágzó sövénynek is alkalmas, amennyiben magas sövény elérése a cél,
→ ez esetben az ajánlott ültetési tőtávolság 0,6-0,8 méter.
Díszparkokban nagy, színpompás foltok alakíthatók ki belőle, mivel terjedő tövű, ezáltal nagyobb rézsűk megkötésére is alkalmas.
Benapozott helyeket kedveli, talajjal szemben nem igényes, öntözési igénye nyáron, aszályos időben mutatkozik.
Allergiás vásárlóink figyelmébe
A májusi orgona virágzáskor vonzó a méhek számára, ekkor a méhcsípésre allergiás egyének kerüljék a közelségét és a vele való foglalatosságot!
Mivel rovarbeporzású díszcserje, ezért pollenallergiát nem okoz.
Betegségei, kártevői
Normál, gondozott díszkerti körülmények között az orgonát betegségek, kártevők nem támadják, ám kevésbé ideális körülmények között lisztharmat, levéltetű és pajzstetű támadhatja.

⇒ Lisztharmat (Erysiphe syringae)
A nyár második felében jelentkezhet az orgona levél színén, mint fehéres-szürke bevonat. Korai lombhullást okozhat.
⇔ Védekezés
A kórokozó a rügyeken telel, így a rügyfakadás előtti metszéssel és a nyesedék megsemmisítésével visszaszorítható.
⇔ Vegyszeres védekezés
Lombfakadás előtt kéntartalmú lemosó-permetezés alkalmazása, ehhez a Mészkénlé és a Nevikén permetezőszerek valamelyike használható.

⇒ Levéltetű (Aphis Sp.)
A levelek besodródását okozza, ahol az apró, puhatestű levéltetvek védetten húzódnak meg. A megtámadott dísznövény nedvét szívogatja, miáltal fejlődését gátolják.
⇔ Védekezés
Ültetéskor a helyének megfelelő megválasztása, az orgona kielégítő körülményeinek biztosítása, miáltal az orgona ellenálló-képessége növekszik a levéltetűvel szemben, valamint a levéltetvek természetes ellenségét, ami a katicabogár, engedni kell, hogy végezze a dolgát, azaz enyhe levéltetű támadás esetén a vegyszeres védekezés helyett kivárás javasolt.
⇔ Vegyszeres védekezés
Javasolt szer a Mospilan 20 SP, a Karate 2,5 WG vagy a Vektafid rovarölő szerek valamelyike, levéltetű invázió esetén, azonnali permetezés ajánlott!

⇒ Pajzstetű (Pseudochermes Sp.)
A nőstény ovális alakú, 0,5 mm széles és 0,75 mm hosszú, narancsvörös színű. Európában általánosan elterjedt, hazánkban is gyakori. Kőrisfajokon él, de berkenye és orgona fajokról is vannak adatok. Elsősorban erdészeti kártevő, de városi parkok és utcai sorfák is erősen szenvednek a kártételétől. Lárvaalakban telel, évente 1 nemzedéke fejlődik ki. Nagyon gyakori a legyengült (pl. vadkárosított) egyedeken, melyeket aztán nagy tömegben tud ellepni.
⇔ Védekezés
Ültetéskor az orgona helyének megfelelő megválasztása, kielégítő körülményeinek biztosítása, miáltal az orgona ellenálló-képessége növekszik a pajzstetűvel szemben.
⇔ Vegyszeres védekezés
Javasolt szer a Mospilan 20 SP, a Karate 2,5 WG vagy a Vektafid rovarölő szerek valamelyike, lehetőleg az inváziót észlelve azonnali permetezés ajánlott!
Általános védekezésképp ajánlott ősszel, lombhullás után és kora tavasszal, lombfakadás előtt olajos lemosó-permetezést alkalmazni, ehhez a Mészkénlé, a Nevikén és a Novenda permetezőszerek valamelyike használható.
Jellemzői
VIRÁGSZÍN: lila
VIRÁGZÁS: V. hónapban
TERMÉSSZÍN: barna
TERMÉSÉRÉS: IX-X. hónapokban
LEVÉL: szív alakú, zöld
EGYÉB JELLEMZŐI: dús virágzás, tömény orgonaillat
SZÁRMAZÁSA: Délkelet-Európa, Balkán
ÜLTETÉSI TŐTÁVOLSÁG SÖVÉNYKÉNT: 0,6-0,8 m
ÜLTETÉSI IDŐ: tavasz, nyár, ősz
MAGASSÁGA: 2-5 méter
SZÁLLÍTÁS: országosan szállítunk
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Zöldvilág.ügyfélszolgálat (termékről, vásárlásról, szállításról)
Termékinformáció kérhető: +36 70 606 1169
Ügyfélszolgálatunk elérhető: +36 70 606 9120
(Mindkét telefonszám 9-18 óráig áll rendelkezésre!)