Díszfák utcafrontra, utcára

≡ Díszfák, melyek utcafrontra, utcára megbízhatóan ültethetők …

Nagy légterű utcák, utcafrontok, csak talaj tekintetében jelentenek választási szempontot, ám kisebb légterű városi, kisvárosi utcák esetében a megfelelő díszfa megtalálása már jelenthet komolyabb kihívást, mivel ezeken a helyeken jó néhány korlátozó tényező áll fenn. Az itt következő díszfákat ezeknek a tényezőknek a figyelembevételével válogattuk össze. Az itt szereplő díszfák közül több is kis területi-, vagy kis térigényű. Miért érdekes ez a két szempont?

Alapterület: A zöldítésre rendelkezésre álló hely egy-egy utcában általában igencsak korlátozott. Sokszor csak keskeny sáv áll rendelkezésre. Ugyanez a kis felület jellemző a kertek utcafronti szakaszára, ahol esetleg néhány méter széles sáv áll rendelkezésre ahhoz, hogy valamilyen, megfelelő és szép díszfát tudjon ültetni.

Térigény: A városi utcák a rendelkezésre álló teret is jócskán korlátozzák. Például, a magasságot légvezetékekkel, például a terjedelmet az elhaladó teherautók magassága által.


Belátható, hogy a forma, és ezáltal a magasság, meghatározó szempontok, ha ezekre a területekre szeretne díszfát ültetni. Valamint, az utcára ültethető fa esetében még az is tényező lehet, hogy ne legyen igényes a talaj minőségére, mivel jellemzően az utcáink talaja nem a legideálisabb a kényesebb díszfák részére.

Ezzel kapcsolatban, kérjük mérlegelje következő ajánlatunkat: díszfákat, egy bizonyos értékhatár elérése esetén nemcsak kiszállítjuk Önnek, hanem díjmentesen, ingyen el is ültetjük. Ennek feltételeiről ide kattintva tájékozódhat:

Ingyenes ültetés button


Minden, webáruházunkban szereplő díszfa termékoldalán részletes leírást talál, aminek alapján megfontolt döntést hozhat, rendelését illetően:

Raktáron
Kedvencekhez
Bugás csörgőfa virágzása városi parkban
Bugás csörgőfa virágzása városi parkban
Bugás csörgőfa virágzása városi parkban
Bugás csörgőfa virágzása városi parkban
• Szállítási méret
125/150, 225/250
• Virágzás ideje
6 – 7 . hónapokban
14 980 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Júdásfa / Cercis siliquastrum
Júdásfa / Cercis siliquastrum
Júdásfa / Cercis siliquastrum
Júdásfa / Cercis siliquastrum
• Szállítási méret
150/175, 200/250, 250/300
• Virágzás ideje
4 – 5 . hónapokban
• Különleges
kéreg-virágú dísznövény
39 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Gömb szivarfa utcafronton
Gömb szivarfa utcafronton
Gömb szivarfa utcafronton
Gömb szivarfa utcafronton
• Szállítási méret
225/250, 250/300
• Különleges
gömbkoronájú díszfa
58 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Oszlopos amerikai tulipánfa őszi megjelenése
Oszlopos amerikai tulipánfa őszi megjelenése
Oszlopos amerikai tulipánfa őszi megjelenése
Oszlopos amerikai tulipánfa őszi megjelenése
• Szállítási méret
175/200, 200/250, 250/300, 300/350
• Virágzás ideje
6 – 6 . hónapokban
• Különleges
oszlopos dísznövény, díszfa
38 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Tarkalevelű japán fűz színes levelei
Tarkalevelű japán fűz színes levelei
Tarkalevelű japán fűz színes levelei
Tarkalevelű japán fűz színes levelei
• Szállítási méret
40/60, 60/80, 80/100, 100/125, 125/150, 150/175, 175/200, 200/225
• Különleges
tarka lombú dísznövény
4 860 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Forest Pansy júdásfa virág
Forest Pansy júdásfa virág
Forest Pansy júdásfa virág
Forest Pansy júdásfa virág
• Szállítási méret
150/175, 175/200
• Virágzás ideje
4 – 4 . hónapokban
• Különleges
kéreg-virágú dísznövény
49 600 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Royal Burgundy japán díszcseresznye virágzásban
Royal Burgundy japán díszcseresznye virágzásban
Royal Burgundy japán díszcseresznye virágzásban
Royal Burgundy japán díszcseresznye virágzásban
• Szállítási méret
125/150, 200/225, 225/250, 250/300
• Virágzás ideje
4 – 5 . hónapokban
• Különleges
színes lombú dísznövény
24 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Vérszilva virágzás
Vérszilva virágzás
Vérszilva virágzás
Vérszilva virágzás
• Szállítási méret
175/200, 225/250, 250/300
• Virágzás ideje
4 – 4 . hónapokban
• Különleges
színes lombú dísznövény
25 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
  Pink Perfection japán díszcseresznye / Prunus serrulata 'Pink Perfection' - virágzásban lenyűgözően csodálatos
  Pink Perfection japán díszcseresznye / Prunus serrulata 'Pink Perfection' - virágzásban lenyűgözően csodálatos
  Pink Perfection japán díszcseresznye / Prunus serrulata 'Pink Perfection' - virágzásban lenyűgözően csodálatos
  Pink Perfection japán díszcseresznye / Prunus serrulata 'Pink Perfection' - virágzásban lenyűgözően csodálatos
• Szállítási méret
150/175, 225/250, 250/300
• Virágzás ideje
4 – 5 . hónapokban
• Egyedi jelleg
tömvetelt virágú
26 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Pyramidalis oszlopos leyland ciprus konténerben
Pyramidalis oszlopos leyland ciprus konténerben
Pyramidalis oszlopos leyland ciprus konténerben
Pyramidalis oszlopos leyland ciprus konténerben
• Szállítási méret
80/100, 100/125, 125/150, 150/175, 175/200, 200/250, 250/300
• Különleges
oszlopos dísznövény, díszfa
13 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Oszlopos japán díszcseresznye virág, habitus
Oszlopos japán díszcseresznye virág, habitus
Oszlopos japán díszcseresznye virág, habitus
Oszlopos japán díszcseresznye virág, habitus
• Szállítási méret
175/200, 200/250, 250/300
• Virágzás ideje
3 – 4 . hónapokban
• Különleges
oszlopos dísznövény, díszfa
39 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Galissoniere örökzöld liliomfa virág
Galissoniere örökzöld liliomfa virág
Galissoniere örökzöld liliomfa virág
Galissoniere örökzöld liliomfa virág
• Szállítási méret
30/40, 40/60, 60/80, 80/100, 100/125, 125/150, 150/175, 175/200, 200/250
• Virágzás ideje
5 – 8 . hónapokban
14 800 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Gömbjuhar előkertben
Gömbjuhar előkertben
Gömbjuhar előkertben
Gömbjuhar előkertben
• Szállítási méret
225/250, 250/275, 275/300
• Virágzás ideje
3 – 4 . hónapokban
• Különleges
gömbkoronájú díszfa
51 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Gömbkőris városi parkban
Gömbkőris városi parkban
Gömbkőris városi parkban
Gömbkőris városi parkban
• Szállítási méret
225/250, , 250/300
• Virágzás ideje
5 – 5 . hónapokban
• Különleges
gömbkoronájú díszfa
54 000 Ft
Összehasonlítás
Nincs raktáron, rendelhető (beszerzés alatt)
Kedvencekhez
Gömb hárs parkban
Gömb hárs parkban
Gömb hárs parkban
• Szállítási méret
225/250, 250/300, 300/350
• Különleges
gömbkoronájú díszfa
69 600 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Japán díszcseresznye virágzás
Japán díszcseresznye virágzás
Japán díszcseresznye virágzás
Japán díszcseresznye virágzás
• Szállítási méret
125/150, 175/200, 225/250, 250/300
• Virágzás ideje
4 – 5 . hónapokban
• Egyedi jelleg
tömvetelt virágú
24 880 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Oszlopos gyertyán díszkertben
Oszlopos gyertyán díszkertben
Oszlopos gyertyán díszkertben
Oszlopos gyertyán díszkertben
• Szállítási méret
125/150, 200/250, 250/300, 300/350
• Virágzás ideje
3 – 4 . hónapokban
• Különleges
oszlopos dísznövény, díszfa
21 000 Ft
Összehasonlítás
Raktáron
Kedvencekhez
Pirosvirágú díszgalagonya virágzó ág
Pirosvirágú díszgalagonya virágzó ág
Pirosvirágú díszgalagonya virágzó ág
Pirosvirágú díszgalagonya virágzó ág
• Szállítási méret
150/175, 175/200, 200/250, 250/300, 300/350
• Virágzás ideje
5 – 5 . hónapokban
26 000 Ft
Összehasonlítás

Az utcára ültethető díszfák általában alacsony tűrőképesek, a városi levegőt tűrik, a száraz körülményeket jól viselik, és sorba ültetve jól mutatnak

 

Utcafront és utcára ültethető díszfáink kategóriája, mely fák, ezen a speciális helyek feltételeinek is megfelelnek. Legkritikusabb feltétel a rendelkezésre álló kis alapterület és a kevés tér. Az itt szereplő díszfák szépségük mellett ezen korlátozó tényezők között is csodás díszt jelentenek előkertben, utcafronton, utcán.