
Yellow River sárga virágú liliomfa
(Magnolia denudata 'Yellow River' > botanikai megnevezés)

A Yellow River sárga virágú liliomfa a sárgán virágzó magnóliák legszebbike, termetét tekintve kis fácska vagy bokorfa, magassága is és szélessége is 3-4 méteres, néha az 5 métert is elérheti. Kisebb kertek bensőséges terében alkalmazható, kifejezett szoliter dísznövény! Az "igazi", azaz a lombfakadás előtt, április-májusban virágzó liliomfák csoportjába tartozik, ezáltal virágdísze pompázatosan érvényesül. A korai virágzású magnóliák között inkább később, jellemzően inkább május közepétől virágzik. Ennek az előnye, hogy virágaiban a késői fagyok sem tudnak már kárt tenni. Érdekessége még, hogy két hullámban, először a nagyobb rügyek virágoznak, majd belülről a kisebb rügyek folytatják.
Virága enyhén nyúlt kehely alakú, nagy méretű, krém-sárga színű és illatos – édeskés gyümölcsillatot áraszt, leginkább sárgadinnyére emlékeztető az illata. Teljesen kinyílt állapotában 15 centiméteres is lehet egyes virága. Ellentétben más magnólia fajtákkal, a Yellow River fiatalon, már 3 éves korában hajlamos virágba borulni!
Szép habitusú díszfa, viszonylag szabályos koronaformát nevel, nagyobb edényben balkonok dísze is lehet. Levele viszonylag nagy, ősszel sárgára színeződik, majd megbarnulva lehull. Ugyan lombhullató dísznövény, ám nagy, szőrös, ezüstszürke bimbóival télen is érdekes kerti színfolt.
Kínai származású dísznövény (fajta neve lefordítva Sárga-folyó), alapfajára, a fehér liliomfára (Magnolia denudata) buddhista templomkertekben a tisztaság szimbólumaként tekintettek.
A Yellow River sárga virágú liliomfa klímánkat jól viselő mezofita díszfa, ám a kielégítő vízellátást meghálálja. Tápanyaggal jól ellátott, savanyú, laza talajt kedvel, napon vagy félárnyékban érzi jól magát, lehetőleg védett fekvésű kertrészletet keressünk neki! A számára megfelelő körülmények között egyenletesen fejlődik, dús, különleges hatású virágdíszt produkál, hajlamos a tömeges virágzásra! Virágdísze megtekinthető a KÉPEK fotói között.
Remek télálló díszfa, éghajlatunkat jól viseli, akár teraszon, dézsában is tartható (-25C°-ig is bírja). Ügyelni kell rá, hogy inkább a savanyú talajt kedveli, ezért ültetéséhez ilyen talajtípust használata ajánlott (webáruházunkban található a magnóliák ültetéséhez megfelelő virágföldek választéka: savanyú kémhatású virágföldek)! Ültetés utáni egy-két évben, a fiatal magnóliának téli takarással kell óvni a tövét, amihez a fenyőkéreg tökéletesen megfelel.
Forró nyáridőben szükséges bőségesen öntözni!
Felhasználása
A Yellow River sárga virágú liliomfa napos vagy félárnyékos helyre, kisebb vagy közepes díszkertek, esetleg parkok jelentőségteljes helyének szoliter növényeként kiváló.
Balkonládába terasznövényként is tartható.
Amennyiben az előzőekben részletezett igényei biztosítottak, csekély gondozással beéri! Fontos még, hogy a metszést kifejezetten rosszul tűri, ezért csak a sérült, esetleg fagyott ágak eltávolítása szükséges és elégséges.
A Yellow River sárga virágú liliomfát díszkertek, díszparkok frekventált helyére tanácsos telepíteni, ahol a tavaszi virágzása és téli szép ezüstös rügye érvényesülhet!
Allergiás vásárlóink figyelmébe
A Yellow River liliomfa rovarbeporzású dísznövény, így virágzásának idején a méhek látogatják, ezért a méhcsípésre allergiás egyének ilyenkor csak távolról szemléljék! Virágpompája a lombhullató magnóliák között késeinek számít, a méhek is fokozottabban tevékenykednek, ezért valóban ajánlott a távolságtartás.
Azáltal, hogy rovarbeporzású dísznövény, a Yellow River magnólia pollenallergiát nem okoz!
Betegségei, kártevői
Megfelelő körülmények között a Yellow River sárga virágú liliomfa betegségekkel, kártevőkkel szemben ellenálló, szívós dísznövény.
A leírásban szerepel, hogy lehetőleg savanyú talajon neveljük, amennyiben nem, sőt meszes talajon helyezzük el, akkor levele sárgulhat.
⇔ Védekezés
Az öntözővizébe keverhető ecet (10 liter vízbe 1 evőkanál 20%-os), ami segíthet
→ azután, a sárguló lomb, mikroelem-tartalmú levéltrágyával kezelhető.
⇔ Vegyszeres védekezés
Biztos, ami biztos, ajánlott ősszel, lombhullás után és kora tavasszal, lombfakadás előtt lemosó-permetezésben részesíteni a dísznövényt, ehhez a Mészkénlé, a Nevikén és a Novenda lemosó permetezőszerek valamelyike használható.
Jellemzői
VIRÁGSZÍN JELLEMEZVE: krém-sárga (nagy, illatos)
VIRÁGZÁS: IV-V. hónapokban (inkább május)
TERMÉSSZÍN: barna
TERMÉSÉRÉS: IX-X hónapokban
LEVÉL: élénkzöld, nagy méretű
ŐSZ LOMBSZÍN: sárga, majd lehulláskor barna
EGYÉB JELLEMZŐI: kis termetű fácska
SZÁRMAZÁSA: Kína
ÜLTETÉSI IDŐ: tavasz, nyár, ősz
MAGASSÁGA: 3-4 méter, elérheti az 5 métert
SZÁLLÍTÁS: országosan szállítunk
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Zöldvilág.ügyfélszolgálat (termékről, vásárlásról, szállításról)
Termékinformáció kérhető: +36 70 606 1169
Ügyfélszolgálatunk elérhető: +36 70 606 9120
(Mindkét telefonszám 9-18 óráig áll rendelkezésre!)