
Törpe kolorádófenyő
(Abies concolor 'Compacta' > botanikai megnevezés)

A
jegenyefenyők közös jellemzője, hogy megjelenésben hasonlítanak a lucfenyőkhöz, viszont igényesebbek! Általában elmondható róluk, hogy nem valók nagyvárosba, mert kényesek a levegőszennyezettségre (SO2 (SO2)). Ez alól a törpe kolorádófenyő kivétel, mert fajtársai közül kimagaslóan jól tűri a városi levegőt és a szárazságot, ugyanakkor igényes, szép megjelenésével értékes dísze környezetének!
Mint a többi jegenyefenyőre a törpe kolorádófenyőre is jellemző a lapos, megszáradva az ágon maradó tűlevél, valamint a függőlegesen felálló toboz, mely érés után (október-november) széthullik, csak a nyársszerű toboztengely marad a fán. Ágai szabályos emeletekben állnak, évtizedekig megmaradnak az alsó ágai is, a fa csak idős korában kezd felkopaszodni. Tűlevelei 6-8 cm hosszúak, finoman fölfelé ívelnek, rugalmasak és nem szúrósak, színük kékes szürkészöld, több nemesített fajtájának levélszíne pompásan ezüstös. Megtörve narancsillatúak.
Termete törpe növekedésű, idős korára éri el az 1,5 méteres magasságot! Tömött, lapos koronájú kis díszfenyőfa.
Az alapfaj hazája a Sziklás-hegység déli vidékei (Kolorádótól Észak-Mexikóig). Kimondottan város- és szárazságtűrő jegenyefenyő hírében áll!
Felhasználása
Szoliterként ültethető,
→ formai megjelenése, azaz a habitusa teszi erre alkalmassá, szépsége folytán gyakori jelenség sziklakertjeinkben.
Közepes mésztartalmú, levegős talajt kedvel.
Speciális igénye nincsen, aszályban az öntözést meghálálja.
Magyar viszonylatban Alföldön a leginkább ajánlott törpe jegenyefenyő.
Egyéb fajtája
Betegségei, kártevői
A törpe kolorádófenyőt kielégítő, gondozott kerti körülmények között betegségek, kártevők nem támadják.
Körülményeinek biztosítása ezért fontos szempont, így aszálykor javasolt kondícióban tartásához öntözni, aztán augusztustól már nem igényli!
⇔ Vegyszeres védekezés
Mindezek mellett ajánlott ősszel és kora tavasszal lemosó-permetezésben részesíteni a fenyőt, ehhez a Mészkénlé, a Nevikén és a Novenda permetezőszerek valamelyike használható, fenyőféle dísznövényről lévén szó, a keverék töménységére ügyelni kell, azaz kisebb töménységű keveréket kell használni!
Jellemzői
VIRÁGSZÍN JELLEMEZVE: sárgás-pirosas (porzós); sárgás-barnás (termős)
VIRÁGZÁS: IV hónapban
TERMÉSSZÍN: felálló tobozai érés közben sárgászöldből mély-bíborrá sötétülnek
TERMÉSÉRÉS: IX-XI hónapokban
LEVÉL: kékes szürkészöld
EGYÉB JELLEMZŐI: alig észrevehető termős virágokat csak az idősebb fákon, a csúcs közelében nevel
SZÁRMAZÁSA: alapfaj - Colorado, Észak-Mexikó
ÜLTETÉSI IDŐ: tavasz, ősz
MAGASSÁGA: 1,5 m
SZÁLLÍTÁS: országosan szállítunk
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Zöldvilág.ügyfélszolgálat (termékről, vásárlásról, szállításról)
Termékinformáció kérhető: +36 70 606 1169
Ügyfélszolgálatunk elérhető: +36 70 606 9120
(Mindkét telefonszám 9-18 óráig áll rendelkezésre!)