
Teltvirágú jezsámen
(Philadelphus x virginalis > botanikai megnevezés)

A teltvirágú jezsámen
mereven felálló ágrendszerű, és mint a neve is jelzi, telten virágzik. Virágzása igen látványos és bőséges, virágai ellepik a díszcserjét. Kissé hajlamos a felkopaszodásra, mely ellen remek módszer a rendszeres visszavágás (3-4 évente), aminek aztán tömött, sűrű habitus (növényi megjelenés) lesz az eredménye. A megfelelő időben (virágzás után!) elvégzett visszavágás hatására a következő évben tömött, dús virágpompában gyönyörködhetünk. Talajjal szemben nem igényes, ám a tápdús, közép-kötött, meszes talajt és a napos fekvést dúsabb virágözönnel, és erőteljesebb fejlődéssel hálálja meg!
Illatos, fehér virágai magányosan vagy 3-5 tagú fürtökben nyílnak, virágzás idején beborítva az egész díszcserjét, virágzási ideje tartósnak mondható, ami május-június hónapokban történik. Napfénykedvelő dísznövény, teljes virágpompáját ilyen helyekre ültetve bontakoztatja ki igazán. Virágpompája megtekinthető a KÉPEK fotói között.
A teltvirágú jezsámen a Philadelphus nemzetség, hortenziafélék (Hydrangeacea) családjába tartozik. A fajtacsoport többszörös keresztezés eredményeképpen jött létre. Alapvető jellemzőjük a telt, illatos virág. Egyes képviselői alacsonyak, és a kerti jezsámenhez (Philadelphus lemonei), míg más képviselői erősebb növekedésűek, és a molyhos levelű jezsámenhez (Philadelphus pubescens), illetve a közönséges jezsámenhez (Philadelphus coronarius) állnak közel.
Szaporítása fás dugvánnyal, vagy nyár eleji zöld dugvánnyal történik.
Felhasználása
A teltvirágú jezsámen díszkertek, közparkok kedvelt, gyakran ültetett dísznövénye, szoliternek is használható.
Egyébként inkább nagyobb, térhatároló foltok kialakítására felel meg leginkább.
Adott esetben virágos sövény is létesíthető belőle,
→ a nyírást is tűri, az előző évi hajtásokon virágzik, tehát virágzásig kerülni kellk a nyesést,
→ sövényként az ajánlott ültetési tőtávolság 0,4-0,6 méter.
Napfényre, esetleg félárnyékos helyre való, a tápanyagban dús talajt meghálálja, ám a kevésbé kielégítő talajokon is tűrhetően fejlődik és virágzik. A szárazságot is jól viseli, gondozási igénye csekély, csak a 3-4 éves, elöregedett hajtásait kell virágzás után eltávolítani, egyfajta ifjításként.
Fajtái

'Virginal' – Virginal teltvirágú jezsámen
2,0-3,0 m magas, a csoport névadó fajtája; gyors növekedésű, nagy tömvetelt virágú, kisebb szárazságot még elviselő, edzett fajta.
'Albatre' — alacsonyabb (1,5 m)
'Snowflake' — magasabb (2,5 m)
Lényeges tulajdonságuk, a telt virág tekintetében nincsen közöttük különbség (Webáruházunk a Virginal fajtát szállítja!)
Allergiás vásárlóink figyelmébe
A teltvirágú jezsáment intenzív virágzásának idején a méhek előszeretettel látogatják, ezért a méhcsípésre allergiás egyének ilyenkor csak távolról szemléljék!
Azáltal, hogy rovarbeporzású dísznövény, a jezsámen pollenallergiát nem okoz!
Betegségei, kártevői
A teltvirágú jezsámen normál, kiegyensúlyozott kerti körülmények között betegségekkel és kártevőkkel szemben ellenálló.
Egyébként a ⇒levéltetvek megtámadják:

⇒ Levéltetvek
⇔ Védekezés
Az új, fertőzött hajtásait vissza kell metszeni, és minél hamarabb el kell égetni (ezáltal kevesebb virágdíszt produkál, ám enyhébb fertőzés esetén elkerülhető a vegyszer használata).
⇔Vegyszeres védekezés
Kártevők erőteljesebb támadása esetén javasolt a Karate 2,5 WG és a Fendona 10 EC rovarölő szerek egyike. Felszívódó hatású rovarölő szerek is bevethetők, erre az ACTARA 25 WG alkalmas. (Az egyszerű, felszínen ható kontakt szerek nem mindig eredményesek, mivel a szívogatás hatására összepöndörödött levelei között a tetvek védettséget élveznek és az ilyen típusú permetezőszerek, mint az első kettő permetezőszer is, nem jutnak a kártevők testéhez.)
Ajánlott ősszel, lombhullás után és kora tavasszal, lombfakadás előtt lemosó-permetezésben részesíteni, ehhez a Mészkénlé és a Novenda permetezőszerek valamelyike használható.
Jellemzői
VIRÁGZÁS: V-VI. hónapokban
TERMÉSSZÍN: barna, díszértéke jelentéktelen (gömb alakú toktermés)
TERMÉSÉRÉS: IX-X. hónapokban
LEVÉL: 8 cm, hegyes, tojásdad
EGYÉB JELLEMZŐI: dús virágzás, telt, illatos virág
SZÁRMAZÁSA: hibrid faj (Philadelphus lemonei X Philadelphus x nivalis ami a P. pubescens és a P. coronarius keresztezése )
ÜLTETÉSI IDŐ: tavasz, nyár, ősz
MAGASSÁGA: 1,5-3,0 méter
SZÁLLÍTÁS: országosan szállítunk
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Zöldvilág.ügyfélszolgálat (termékről, vásárlásról, szállításról)
Termékinformáció kérhető: +36 70 606 1169
Ügyfélszolgálatunk elérhető: +36 70 606 9120
(Mindkét telefonszám 9-18 óráig áll rendelkezésre!)