Nyírfa / Betula pendula

Nyírfa (közönséges nyír)
(Betula pendula > botanikai megnevezés)

A nyírfa egy igen ismert, sajátos hangulatú díszfa, köszönhetően egyedi, fehér színű kérgének. A fiatal hajtásai inkább sárgás fehérek, majd a fiatal ágak kérge hófehér, aztán az idősebb nyírfák törzsének kérge repedezetten fehér-fekete színt vesz fel. A nyírfa egy erőteljesen és gyorsan növekvő díszfa, jellegzetes lombozattal rendelkezik, mely lombozat vezér ágai felfelé törők, az oldal ágainak végei pedig lecsüngők. Ez a festőien ható, laza koronaforma adja - a fehér kérge mellett - a nyírfa másik jellegzetességét. Mindezeken túl a levelei élénk zöldek, majd az őszi levelek sárgára színeződnek, ez így együttesen képezik a nyírfa jelentős díszértékét. A nyírfa termőhelyén, általában csoportosan látható, egyedei ligeteket alkotnak.

A nyírfának barkavirágzata van, melyből a könnyű, lapos, szárnyas makkocska-magokat, beérésüket követően, a szél messzire hordja. Virágai egyivarúak, egylakiak, szél által porzódók, lombfakadás előtt vagy azzal egy-időben nyílnak. Az éretlen hímivarú barkák (6-8 cm) már télen, a nőivarú füzérvirágzatok (1-2 cm) csak tavasszal, a levélbomlást követően jelennek meg, nem képviselnek komolyabb díszértéket.

A közönséges nyír úgynevezett pionír növényfaj, ami azt jelenti, hogy egy megbolygatott talajon, vagy egy erdőtűz után az elsők között képes ismételten, vagy legelőször megtelepedni, ez egyben azt is jelenti, hogy remek tűrőképességű, környezeti viszonyokra és a talaj minőségére is igénytelen díszfa, továbbá a városi légszennyezettséget is jól tűri. Alapvetően a hűvös, párás klímát és a savanyú kémhatású talajokat kedveli. A nyírfaféléknek 101 faja létezik, mind az északi, mérsékelt és hideg égövön honosak. A nyírfa hidegebb éghajlaton egyenletesebben növekszik, melegebb helyeken lazább szövetű, és jobban károsítják a kártevők és kórokozók. Olyannyira ezeknek a tájaknak a jellegzetes fája, hogy a közönséges nyír Finnország nemzeti fája. Élettartama például a tölgyhöz viszonyítva rövidnek mondható, a 100 évet megérő példányok már igen öregnek számítanak.

A közönséges nyír hazája Európa, Szibéria, Kis-Ázsia. Magyarországon is honos, elsősorban középhegységekben, főleg Nyugat- és Dél-Dunántúlon gyakori, jellemzően hűvös, hegyvidéki erdők lakója, ám mivel kiváló alkalmazkodó képességű, sem talajban, sem klímában nem válogat, és a tartós szárazságot is elviseli, így lényegében Magyarország területén bárhol telepíthető!

A nyírfa mezofita viszonyok és hűvös klimatikus környezetben érzi jól magát, ám az előzőekből következik, hogy ettől szélsőségesen eltérő körülmények között is helyt áll. A közönséges nyír változatos megjelenése és alkalmazása a KÉPEK fotói között megszemlélhető.

A közönséges nyírnek széles körű az előfordulása és az alkalmazási lehetősége, ez a szélsőségeket is elviselő tűrőképességének köszönhető, miáltal az északi félteke szinte minden zugában fellelhető. Észak-Amerikában és Kanadában is elterjedt, ezeken a helyeken invazív fajként tekintenek a nyírfára. Ausztrália mérsékelt éghajlatú területein is felbukkant, megtalálható. A nyírfaerdő számos madárfaj és egyéb állatfajok otthona, és a fákon számos rovarfaj telepedik meg. A nyírfaerdők a szellős, félárnyékos mivoltukból kifolyólag gazdag aljnövényzettel és fejlett cserjeszinttel rendelkeznek.

Felhasználása

Szoliterként is, és kisebb csoportokba ültetve díszparkok vagy nagyobb díszkertek látványos eleme lehet,
→ termete, megjelenése és őszi lombszíne teszi erre alkalmassá.
Sorfának, utcafának is ültethető, nagy terű utcákba,
→ leginkább hegyvidéki nagyobb városok szellős utcáiban ajánlott ilyen célú használata (itt, a jobb oldali képen látható példa, ilyen felhasználására).
Parkfának, nagyobb díszparkokban csoportosan és térhatárolásra, kiválóan megfelel.