
Kúszó hortenzia
(Hydrangea anomala ssp. petiolaris > botanikai megnevezés)

A
kúszó hortenzia értékes dísznövény, mely támasztékon térhatárolásra, elfekve talajtakaróként is megfelel. Lombhullató kúszócserje, mely szép őszi lombszíne, és nyár elejei illatos virágzása miatt igen kedvelt dísznövényünk. Kúszónövényként alkalmazva 10-15 méter magasságot képes elérni, falfelületeket takarni. Virágzása után, az elnyílt virágok sokáig rajta maradnak, szinte nyílónak látszanak! Ez díszértékét, szépségét nagyban fokozza, valamint élményszámba megy virágzáskori édes illata is!
A kúszó hortenzia, ugyan nem kapkod a növekedéssel, viszont kifejlett állapotában már robusztus termetű, ezáltal komoly felületet képes takarni, befedni.Támasz-rendszerre, pergolára, falfelületre futtatható, így szép, ízléses takarást, térhatárolást, egyedi látványt biztosít díszkertjeinkben, díszparkjainkban. Léggyökerekkel kapaszkodik, támasz hiányában elfekszik, ezáltal talajtakarásra is alkalmas. Szabad állásban szoliterként pedig, 2 méter magas és széles, felálló ágú cserjeként jelenhet meg. Vesszői vörösesbarnák.
Virágai zöldes-fehérek, majd elnyíláskor a növényen maradnak, megőrizve a virágzás hatását, képét. Júniusban pompásan, nagy virágzatokkal virágzik, ezalatt határozottan illatozik. Zöld levéltömeggel a háttérben fantasztikus látványt nyújt. A képeken is látható, hogy pompás virágdíszt produkál. Megkapó virágdísze megtekinthető a KÉPEK fotói között.
A kúszó hortenzia leveleinek hossza 5-10 centiméter méretűek, kerekdedek vagy elliptikus formájúak. Termése jelentéktelen, 1-2 mm nagyságú, és nincsen díszértéke. Őszi lombszíne sárga.
Remek télálló dísznövény, félárnyéki, de árnyékba is ültethető. Szereti a tápdús, üde, mészmentes talajt, a jó vízellátást, és a párás környezetet. Ilyen körülmények között produkálja igazi pompáját, virágdíszét. Megfelelő öntözés mellett fényre is ültethető.
A kúszó hortenzia hazája Japán, Tajvan, Korea, Szahalin, Kuril-szigetek. Ezeken a helyeken és hazánkban is kedvelt, dúsan és tartósan nyíló kúszó- és talajtakaró dísznövény.
Szaporítása hajtásdugványozással történik.
Felhasználása
A kúszó hortenzia dísznövényként díszkertekbe, építmények, elsősorban közepes méretű pergolák, rácsok, falfelületek befuttatására ajánlott. Léggyökerekkel kapaszkodik. 3-4 méterenként javasolt ültetni.
Talajtakaróként is használható, így alkalmazva 1 darabot szükséges ültetni négyzetméterenként.
Allergiás vásárlóink figyelmébe
A kúszó hortenzia rovarokkal porzódik, így pollenallergiát nem okoz, természetesen ez a beporzási mód vonzza a rovarokat, lepkéket, akit ez irritál kerülje ültetését, valamint kerülje a virágzó dísznövény virágjának leszedését, továbbá ilyenkor a vele való foglalatosságot is!
Betegségei, kártevői
Az előzőekben részletezett igényeinek biztosítása esetén, normál díszkerti viszonyok között, a kúszó hortenziát betegségek, kártevők nem támadják.
A leírásban szerepel, hogy mészkerülő, amennyiben meszes talajon találja magát, úgy levélsárgulás jelentkezik, amit vaskelátos beöntözéssel lehet kezelni!
A nem megfelelő körülmények között tartott növényen megjelenhetnek kártevők és betegségek is:
⇒Takácsatka (Tetranychus urticae)
A levél fonákán szívogat. A károsított levelek kezdetben az erek mentén, a szívogatás hatására sárgulnak, majd megbarnulnak, és idő-előtt lehullnak. Fonákjaikon a takácsatkára jellemző pókhálószerű szövedék látható.
⇔ Vegyszeres védekezés
Az atkákat észlelve ajánlatos azonnal elkezdeni védekezni, használható a Fulmite 200, a Sanmite 20 WP speciális atkaölő szerek valamelyike.
Ezek hosszú hatástartamú (40-60 nap) atkaölő szerek, ezért jól időzítve lehet, hogy elég egy évben egyszer (április-május) elvégezni a permetezést, szükség esetén a következő kezeléshez váltott szert használjon!
⇒ Hortenzia lisztharmat (Oidium hortensiae)
A levél színén a lisztharmatra nem jellemző, kör alakú, sárgás-fehér folt jelenik meg, amit csak hosszabb idő elteltével követ a fonákon jelentkező, jellegzetes lisztharmat, amely esetenként az egész levélfelületet is beboríthatja. Erős fertőzés esetén a dísznövény már augusztusban elvesztheti lombját.
⇔ Védekezés
Megjelenése kezdetén védekezhetünk a fertőzött levelek eltávolításával, elégetésével.
⇔ Vegyszeres védekezés
Erős fertőzés esetén, kéthetente lisztharmat elleni gombaölő szerrel szükséges permetezni, különösen ajánlott ez ott, ahol nagyobb állományt tartunk fenn.
Fontos ősszel, és kora tavasszal lemosó-permetezésben részesíteni a dísznövényt,→ ehhez a Mészkénlé, a Nevikén és a Novenda lemosó-permetezőszerek valamelyike használható.
Jellemzői:
VIRÁGSZÍN JELLEMZÉSE: zöldes-fehér
VIRÁGZÁS: VI. hónapban
TERMÉSSZÍN: barna (apró, ezáltal díszértéke nincs)
TERMÉSÉRÉS: IX. hónapban
LEVÉL: 5-10 centiméteres levelei kerekdedek vagy elliptikusak
Őszi lombszín: sárga
EGYÉB JELLEMZŐI: virága édesen illatos
SZÁRMAZÁSA: Japán, Tajvan, Korea, Szahalin, Kuril-szigetek
ÜLTETÉSI IDŐ: tavasz, nyár, ősz
MAGASSÁGA: 10-15 méter
SZÁLLÍTÁS: országosan szállítunk
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Zöldvilág.ügyfélszolgálat (termékről, vásárlásról, szállításról)
Termékinformáció kérhető: +36 70 606 1169
Ügyfélszolgálatunk elérhető: +36 70 606 9120
(Mindkét telefonszám 9-18 óráig áll rendelkezésre!)