
Kolorádófenyő
(Abies concolor > botanikai megnevezés)

A
jegenyefenyők közös jellemzője, hogy megjelenésben hasonlítanak a lucfenyőkhöz, viszont igényesebb díszfenyők! Általában elmondható róluk, hogy nem valók nagyvárosba, mert kényesek a levegőszennyezettségre (SO2 (SO2)). Ez alól a kolorádófenyő kivétel, mert fajtársai közül kimagaslóan jól tűri a városi levegőt és a szárazságot, ugyanakkor igényes, szép megjelenésével értékes dísze környezetének!
Mint a többi jegenyefenyőre a kolorádófenyőre is jellemző a lapos, megszáradva az ágon maradó tűlevél, valamint a függőlegesen felálló toboz, mely érés után, ami október-november hónapokban történik, a toboz széthullik, csak a nyársszerű toboztengely marad a fenyőn. Ágai szabályos emeletekben állnak, évtizedekig megmaradnak az alsó ágai is, a fenyő csak idős korában kezd felkopaszodni.
Tűlevelei 6-8 cm hosszúk, finoman fölfelé ívelnek, rugalmasak és nem szúrósak, színük kékes-szürkészöld, több nemesített fajtájának levélszíne pompásan ezüstös. Megtörve narancsillatúak.
A kolorádófenyő termete magasnak mondható, a telepítés helyétől függően, 20-40 méteres magasságot érhet el. Tömött, kúpos koronájú díszfenyő. Termete, megjelenése megszemlélhető a KÉPEK fotói között.
Hazája a Sziklás-hegység déli vidékei (Kolorádótól Észak-Mexikóig).
Kimondottan város- és szárazságtűrő jegenyefenyő hírében áll!
Felhasználása
Szoliterként ültethető,
→ formai megjelenése, azaz a habitusa teszi erre alkalmassá, szépsége folytán gyakori jelenség parkjainkban.
Háttérnövényként,
→ nagy léptékű parkokban.
Közepes mész-tartalmú, levegős talajt kedvel.
Speciális igénye nincsen, aszályban az öntözést meghálálja.
Magyar viszonylatban Alföldön a leginkább ajánlott jegenyefenyő.
A karácsonyi fenyőfaválaszték részét képezi!
Fajtái
A Violaceae fajta választható Kosárba gombnál, a Compacta fajtája rendelhető.
Kattintson a fotójára, vagy a nevére és lehetővé válik megvásárlása!

'Violaceae' – kéklevelű kolorádófenyő
Tűi kékesfehérek, az alapfajnál szárazságtűrőbb, így változó klímánkon életképesebb.

'Compacta' – törpe kolorádófenyő
Tömött, kissé szabálytalan formájú, bokor alakú fajta, idősen is csak 1,5 méter magas.
Betegségei, kártevői
Kielégítő, gondozott kerti körülmények között betegségek, kártevők nem támadják.
Körülményeinek biztosítása ezért is fontos szempont, így aszálykor javasolt kondícióban tartásához öntözni, aztán augusztustól már nem igényli!
⇔ Vegyszeres védekezés
Mindezek mellett ajánlott ősszel és kora tavasszal lemosó-permetezésben részesíteni a fenyőt, ehhez a Mészkénlé és a Nevikén permetezőszerek valamelyike használható, fenyőféle dísznövényről lévén szó, a keverék töménységére ügyelni kell, azaz kisebb töménységű keveréket használjon!
Jellemzői
VIRÁGZÁS: IV hónapban
VIRÁGSZÍN JELLEMZÉSE: sárgás-piros (porzós); sárgás-barna (termős)
TERMÉSSZÍN: felálló tobozai érés közben sárgászöldből mély-bíborrá sötétülnek
TERMÉSÉRÉS: IX-XI hónapokban
LEVÉL: kékes szürkészöld
EGYÉB JELLEMZŐI: alig észrevehető termős virágokat csak az idősebb fákon, a csúcs közelében nevel
SZÁRMAZÁSA: Colorado, Észak-Mexikó
ÜLTETÉSI IDŐ: tavasz, ősz
MAGASSÁGA: 20-40 méter (hazájában 50-60 m)
SZÁLLÍTÁS: országosan szállítunk
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Zöldvilág.ügyfélszolgálat (termékről, vásárlásról, szállításról)
Termékinformáció kérhető: +36 70 606 1169
Ügyfélszolgálatunk elérhető: +36 70 606 9120
(Mindkét telefonszám 9-18 óráig áll rendelkezésre!)