
Feketefenyő
(Pinus nigra > botanikai megnevezés)
A feketefenyő kéttűs faj, tűi 8-16 cm-esek, kékes-zöldek, viszonylag merevek, a rügyek erősen gyantásak. Toboza csukottan kihegyezett tojás alakú, kinyílva széles kúp alakú (5-8 cm-es), „nagy rózsatoboz" néven koszorúkötészeti alapanyag. 20-30 méteresre is megnövő díszfenyő, eleinte széles kúp alakú, később ellaposodó koronájú, látható a KÉPEK között fotó, melyen jól látható a habitusa. Lombja merev, sötétzöld, törzsén a feketés-szürke kéreg mélyen barázdált.
Hazája Közép– és Dél–Európa, Kis-Ázsia. Magyarországon csak Kőszeg környékén őshonos, viszont egész országban gyakran ültetett díszfenyő, ennek oka, a fenyőket meghazudtoló tűrőképessége, mely által szinte az ország teljes területén megbízhatóan fejlődik. Sziket és nyirkos talajt leszámítva minden talajon és környezetben felhasználható, így homokon, karsztvidéken vagy városi körülmények között is (erős füstszennyezettséget kivéve). Fénykedvelő díszfenyő.
A hím- és nővirágok ugyanazon a növényen fejlődnek (egylaki, egyivarú).
Felhasználása
A feketefenyő ültethető szoliterként,
→ erre a termete és érdekes koronaformája teszi alkalmassá.
Térhatárolóként is telepíthető, csakis nagyobb díszkertekben, díszparkokban csoportokba.
Gyökere érzékeny a sérülésre, ezért az átültetést nehezen viseli, tehát javasolt díszkerti helyét alaposan megfontolni, figyelembe véve időskori megjelenését, terjedelmét!
A feketefenyő a karácsonyi fenyőfaválaszték részét képezi!
Fajtája
Rendelhető.
Kérjük kattintson a képre vagy a dísznövény nevére és lehetővé válik megvásárlása.
Betegségei, kártevői
A feketefenyő igénytelen, ellenálló dísznövény, melyet kielégítő kerti körülmények között betegségek, kártevők nem támadnak.
⇔ Védekezés
Mindez mellett javasolt tavaszi és őszi lemosópermetezésben részesíteni, melyhez Mészkénlé, Nevikén szerek valamelyike javasolt. A feketefenyő fenyőféle örökzöld díszfa, ezért a keverék töménységére ügyelni kell, azaz kisebb töménységű keveréket javasolt készíteni!
Jellemzői
VIRÁGZÁS: IV hónapban
VIRÁGSZÍN: barna
TERMÉSSZÍN: sötétbarna
TERMÉSÉRÉS: IX-XI hónapokban
LEVÉL: mélyzöld, merev tűlevél
EGYÉB JELLEMZŐI: extrém körülményeket leszámítva, hazánkban bárhol ültethető
SZÁRMAZÁSA: Közép- és Dél-Európa, Kis-Ázsia, hazánkban Kőszeg környékén őshonos
ÜLTETÉSI IDŐ: tavasz, ősz
MAGASSÁGA: 20-30 méter
SZÁLLÍTÁS: országosan szállítunk
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Zöldvilág.ügyfélszolgálat (termékről, vásárlásról, szállításról)
Termékinformáció kérhető: +36 70 606 1169
Ügyfélszolgálatunk elérhető: +36 70 606 9120
(Mindkét telefonszám 9-18 óráig áll rendelkezésre!)