
Eva Rathke rózsalonc
(Weigela hybrida 'Eva Rathke' > botanikai megnevezés)

Az
Eva Rathke rózsalonc fiatalon felfelé-törő, viszonylag lassan növő, ritkás ágrendszerű, idősebb korára sűrű, terebélyes, 1,5 m magasságot meghaladó méretű díszcserje. A fiatal hajtásokon két szőrcsík húzódik. Bimbózásban pirosló, kinyílva kárminpiros virágai intenzíven, május-júniusban nyílnak. Porzói sárgák, bibéje fehér. Remontáns, azaz másodvirágzású, ami augusztus-szeptemberben történik.
1892-ben Németországban nemesítették.
Levele leginkább sárgászöld, ősszel bordóra színeződik.
Jellemzően dúsan virágzó díszcserje, ám a virágok valamivel kisebbek fajtatársai virágaihoz képest. Általánosságban, épp, mint a többi rózsalonc fajtára, az Eva Rathke rózsaloncra is elmondható, hogy kimondottan jó kerti viszonyokat kíván, az ilyen helyen sokáig él és jól regenerálódik, valamint szép virágzással és erőteljes fejlődéssel hálálja meg! Azonban száraz viszonyok között hamar vénül! Metszését közvetlenül az elvirágzás utánra érdemes időzíteni, az idős növényeket, akár erőteljesen is visszavághatjuk.
Meszes talajra kényes, inkább kedveli az enyhén savanyú talajokat, semleges kémhatású talajokon is kielégítően fejlődik, ám az tápanyagban legyen dús.
Szaporítása zölddugványozással júniusban történik.
Az Eva Rathke rózsalonc egy kínai rózsalonc (Weigela florida) hibrid. A rózsalonc hibrid fajtái legtöbbször fajnév nélkül kerülnek forgalomba, vagy amint nálunk is, "hybrida" megnevezéssel.

Felhasználása
Szoliterként ültethető,
→ hosszan tartó virágzása és gyönyörű virágpompája teszi erre alkalmassá.
Virágzó sövénynek is telepíthető,
→ ajánlott ültetési tőtávolság 0,4-0,5 méter.
Színpompás foltok is kialakíthatók belőle,
→ inkább parkokban, esetleg nagy méretű díszkertekben ajánlott így használni.
Az Eva Rathke rózsalonc félárnyékos, napos helyeket kedveli, enyhén savanyú, tápdús talajon érzi jól magát.
Egyéb Weigela fajok igényei és felhasználásuk megegyezik a Weigela florida alkalmazásával és igényeivel.
További fajták
Rendelhetők.
Kérjük válassza ki a megfelelőt, kattintson a képre vagy a dísznövény nevére és lehetővé válik megvásárlása!

'Alexandra' – bordó levelű rózsalonc
1,0-1,2 méter magas, tavasztól nyár elejéig, vöröses-rózsaszínű virágözönnel virágzó, bordó levelével is díszítő, alacsonynak mondható díszcserje.

'Candida' – Candida fehér virágú rózsalonc
1,5-2,0 méter magas, nyár elején dúsan, virágzó, hófehér virágú.

'Bristol Ruby' – Bristol Ruby rózsalonc
2,0-2,5 méter magas, nyár elején tömegesen virágzó, rubinvörös virágú.

'Ebony & Ivory' – Ebony & Ivory fehér virágú, bordó levelű rózsalonc
1,0-1,2 méter magas, nyár elején virágzó, fehér, tölcsér alakú virágú, nagyon szép, intenzív bordó lombszínnel.

'Variegata' – tarkalevelű rózsalonc
1,5-2,0 méter magas, tarka levelű, fehéres-rózsaszínű virágzás.
Allergiás vásárlóink figyelmébe
Az Eva Rathke rózsaloncot intenzív virágzásának idején a méhek előszeretettel látogatják, ezért a méhcsípésre allergiás egyének inkább a rózsalonc Variegata fajtáját válasszák, amely szépen fejlődik árnyékban is, ahol kevesebb virágot hoz, ezáltal a méhek alig keresik fel. Azáltal, hogy rovarbeporzású, az Eva Rathke rózsalonc pollenallergiát nem okoz.
Betegségei, kártevői
Az Eva Rathke rózsaloncot normál, gondozott díszkerti körülmények között betegségek, kártevők nem támadják.
⇔ Védekezés
Mindezek mellett ajánlott ősszel, lombfakadás után és kora tavasszal, lombfakadás előtt lemosó-permetezésben részesíteni, ehhez a Mészkénlé és a Nevikén szerek valamelyike használható.
Jellemzői
VIRÁGZÁS: V-VI. hónapokban
TERMÉSSZÍN: barna
TERMÉSÉRÉS: IX-X. hónapokban
LEVÉL: 8 cm, hegyes, tojásdad
EGYÉB JELLEMZŐI: dús virágzás
SZÁRMAZÁSA: hibrid, nemesítése Németországban, 1892 (alapfaj > Észak-Kína, Korea)
ÜLTETÉSI IDŐ: tavasz, nyár, ősz
MAGASSÁGA: 1,5-1,8 méter
SZÁLLÍTÁS: országosan szállítunk
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Zöldvilág.ügyfélszolgálat (termékről, vásárlásról, szállításról)
Termékinformáció kérhető: +36 70 606 1169
Ügyfélszolgálatunk elérhető: +36 70 606 9120
(Mindkét telefonszám 9-18 óráig áll rendelkezésre!)